GörögOrszág

Görögország nyaralói

Kos sziget

Valószínűtlenül kék színben pompázott a tenger. Olyan igazi görög volt minden. Kék ég és tenger, fehér házacskák, csend és nyugalom, valamint nagyon kevés turista. Görögország Kos-sziget Valcsival.

Nyaralásunk a lélek, azaz Kos szigetén.

Az Utazási Kiállításon begyűjtöttük a Görögországba utaztató irodák prospektusait. Tavaly ugyanis hűtlenek voltunk kedvenc országunkhoz és Tunézia volt az úticél. Nagyon szép volt ott is, de meg sem közelítette azt a hangulatot ami Görögországban van. Miután kezünkben volt az összes prosi, leültünk összehasonlítani a kínálatot. Zakhyntos, Kos és Rodosz között válogattunk. Azért döntöttünk Kos szigete mellett, mert sok a látnivaló a környéken is, és elég délen van ahhoz, hogy előszezonban is csapadékmentes, szép napos idő legyen.

Végre ez a nap is elérkezett.
2005. június 16-án hajnali 03.45-kor értünk ki a Ferihegyi reptér 2B termináljába, ahol lézengtek csak az emberek. Szokatlan volt ez a csend és nyugalom, hiszen bármikor voltam itt, mindíg tömegnyomor volt.
A Boeing repülőgépünk, mely a Sky Europe légitársaságé, pontosan 6.00-kor felszállt. Az ablak melletti ülésre kaptunk jegyet, így sokat tudtam bámészkodni kifelé az úton. Útközben kaptunk kávét, üdítőt és hideg élelmet ami meglepően friss és finom volt. Először leszálltunk Zakhyntos szigetén, mert az oda utazók is ezen a gépen voltak, mivel nem tudtak megtölteni egy-egy gépet sem Zakhyntosra, sem Kos szigetére utazókkal. Innen repültünk tovább úticélunk felé Kos szigetére. Sikeres landolás után indultunk a poggyászainkért. Na itt nagyon megijedtem, mert az egyik bőröndünk megvolt, de a másik nem, és a mozgószalag is leállt már. Éppen megtettük a bejelentést, hogy nem érkezett meg az egyik bőröndünk, mikor újra beindították a szalagot és megjelent az elveszettnek hitt bőröndünk rajta. Nagy kő esett le szívemről, mert nem igazán kezdődött volna jól a nyaralás a hiányzó cuccaink nélkül.

Az Antimachia melletti reptér kijáratánál várt már minket a telepített idegenvezető (Polder Tímea), és útbaigazított, hogy melyik buszra szálljunk. Mivel mindenki ezen a buszon volt aki az Aeolussal utazott Kosra, Timi elmondta, hogy mikor fogja felkeresni a szálláshelyen személyesen Őket. Megadta a mobil telefonjának számát is, ha esetleg valami probléma van. Sorban raktuk le az emberkéket az üdülőhelyeken, míg végre mi is sorra kerültünk.
Első látásra beleszerettem a szállodánkba (Apellis Beach Hotel), talán még szebb mint a prospektusban lévő képeken. Gyönyörű kert, kristálytiszta medence, tipikus görög kék-fehér színek. A szobánk az első emeleten volt (nem volt több emelet, de lift igen), közvetlen tengerparti kilátással, és szemben Törökország partjai. Az egyik este csodálatos tüzijátékot élvezhettünk a teraszunkról, mely Bodrumban volt. Nem csak a szoba, de az egész szálloda patyolat tiszta, minden nap takarítás, 2 naponta törölközőcsere, 4 naponta ágynemű csere. A melegvíz nem napelemről jön, így a nap minden szakában volt. A fürdőszobában pedig kád, és nem zuhany található. Ezenkívül hajszárító, rádió és telefon is volt a kényelmes, tágas szobában.
Miután kipakoltunk, lementünk a medence melletti nyitott étterembe és gyorsan megittunk egy jó hideg frappét és egy Mythos sört, majd elindultunk feltérképezni a terepet. A szállodától kb. 50m-re volt a Faros taverna, ahol a tengerparton 5 Euró ellenében biztosítottak 2 napágyat és egy napernyőt, ráadásul benne van az árban fejenként egy-egy általad választott ital.

Szombat estére görög estet hirdettek, rögtön le is foglaltunk egy asztalt. Itt kezdődik ettől a tavernától az üzletek, éttermek, pubok, szállodák, kerékpár, motor valamint autókölcsönzők sora. Majdnem egész Kos város kikötőjéig begyalogoltunk mire találtunk egy hal vendéglőt, ugyanis én rántottkagylót, a párom pedig rákot szeretett volna enni először a saját hagyományaink szerint. Sikerült! Nagyon finom és bőséges volt mind a kettő, ráadásul a ház ajándékaként meghívtak egy-egy pohár Ouzóra.
Szállodánkba visszatérve felfrissülés gyanánt irány a medence. Jó pár hossz leúszása után, kellemesen elfáradva ittunk egy frappét. Szerencsére nagyon csendes, kicsi (36 szobás, az is 3 épületben) a szálloda, magyar, német és angol túrista sem volt. Rajtunk kívül csak hollandok, svédek, finnek és norvégok töltötték itt a szabadságukat, de alig lehetett találkozni valakivel. A medencét és a mellette levő teraszos éttermet reggel 8-tól, este 8-ig lehetett használni. Este 8-tól pedig a recepció melletti társalgóban lévő bárban volt ital és szendvics, ahol hatalmas plazma TV-n tudtuk nézni a Konföderációs Kupa focimeccseit.

Másnap reggel lustálkodtunk kb. 8.30-ig, mert nem terveztünk erre a napra semmit, és reggelizni 7.30-9.30-ig lehetett svédasztalos rendszerben. Nagyon finom és bőséges volt. Gépsonka, téliszalámi féle, és löncsszerű felvágottakon kívül feta, és még 2 fajta sajt, 4 fajta dzsem, vaj, méz, keménytojás, műzli, gyümölcs, kompót, narancsdzsúz, tej, kávé és tea volt a választék.
Ezen a napon csak a medence mellett szoktattuk habtestünket a naphoz. Elég erős szél volt a parton (kb. 15m-re van a szállodától), így enni is itt ettünk. Hatalmas adag filézett grill csirkemellett ettem (4 szeletet) tadzikival, krumplival, 5.20 Euróért.
Este a meccsnézés közben elszopogattam egy isteni Margaríta coctélt, majd Jorgos a bárban dolgozó pasi, meghívott minket egy italra, amit meggyújtott és szívószállal kellett egyszerre kiszippantani. Ilyet még soha nem ittam, ez tök újdonság volt, és fincsi.

Szombaton reggeli után irány a Faros taverna melletti tengerpart. Egész nap fürdés és napozás, közben kaja a tavernában. Sajnos elég erős szél fújt ekkor is, és eléggé sok koszt kihozott a partra. Kicsit megpirult a hátam és a combom a 10-es védőfaktorú naptej ellenére is, mert nem érzed a széltől a forróságot. Este ide tértünk vissza megnézni a görög estet és vacsorázni. Nagyon kellemes volt, zene, tánc, stb. csak az ülés volt rossz egy kicsit, mert “éreztem” a combom.

Vasárnap a szokásos reggeli után busszal bementünk Kos város kikötőjébe. A szálloda elött van egy buszmegálló, és 30 percenként van járat a városba, 0.90 Euróért. A Mandraki nevű kikötő egyik végén, a három delfin szobránál szálltunk le, mert így kőrbe tudtuk sétálni a kikötőt. A Tőzsér János által írt, “A napfény szigete Rodosz, a lélek szigete Kos” című könyv alapján jártuk be a várost.
Először a Johannita erődbe mentünk a festői Finikon sétányon átívelő kőhídon keresztül, majd az Agórát, azaz a mai piacot kerestük fel. Később Hippokratesz fáját a Pán forrással, Deftendar mecsetet és a török kutat néztük meg. Ellátogattunk az Odeonhoz (ókori színház), majd egy hatalmas, 15 m magas fikuszfához. A biztonság kedvéért, hogy ne maradjon ki semmi látnivaló, beültünk egy városnéző “kisvasútba”, mely 3 Euróért vitt körbe minkent a városban a nevezeteségeknél.
Este kipróbáltunk egy másik tavernát (Mike), ahol szintén jól főztek, de nem vendégeltek meg mint a többi helyen. Itt a párom kalamarit én currys csirkét ettem a szokásos tadzikimen kívül. Az esti focimeccs megnézése után eltettük magunkat másnapra.

Hétfőn korán, már 7.30-kor reggeliztünk, mert 8.30-ra a kikötőbe kellett érnünk, hogy elérjük a Rodoszra induló hajónkat. Taxit rendeltünk 8.00- ra, mert ugyan 8.10-kor a menetrend szerint kellett jönnie busznak (a szállóda elött van a megálló), de nem mertük megreszkírozni, mert késés esetén nem érjük el a hajót. Nagyon kellemes 2.15 perces utazás (légkondis volt a hajó) után kikötöttünk Rodosz város kikötőjében, amit szintén Mandrakinak hívnak.

Először megnéztük a Kolossus helyén álló szarvasokat, majd kisétáltunk egy keskeny földnyelven álló 3 szélmalom mellett a Johanniták által épített Szent Miklós erődhöz. Sajnos zárva találtuk, így belűlről nem tudtuk megnézni. Ekkor jöttem rá, hogy hétfőn általában minden országban szünnap van a múzeumokban, és ma hétfő van. Na sebaj, azért van itt látnivaló bőven.

Utunkat a Nea Agóra, azaz az új piac megtekintésével folytattuk. Elötte egy szép park található. Itt előkerült újra a jól bevált Tőzsér könyv, és megkerestük a Johanniták által épített erőd és óváros bejáratát, a Szabadság kaput. Egy egészen más világba csöppentünk.
Az egész hangulata olyan volt, mintha nem is ebben a században járnál. Egy Aphrodite templom maradványainak megnézése után a Lovagnegyedbe értünk. Az Argirokasztrosz téren van egy szögletes díszkút, melynek az oldalára a “Máltai kereszt” van vésve. Itt található még a lovagok kórháza és szálláshelye is. Egy kapun át tovább haladva a Panagia Kasztrosz templomhoz értünk, amely elött található egy emelvény, ahol a törökök annak idején keresztényeket végeztek ki. A Kórháztéren található a Régészeti Múzeum, ami sajnos zárva volt. Ezzel szemben kezdődik a Lovagok utcája, mely kavicsmozaikkal kirakott, és bizony nagyon csúszik. Az enyhén emelkedő utca végén található a Nagymesteri palota monumentális épülete. Ez szerencsére nyitva volt, így végigjártuk az egészet. Nagyon szép belűlröl is, rengeteg szobor és padlómozaik található, amit nagyrészt Kos szigetéről hoztak át ide. A palotát elhagyva az Orfeusz utcán mentünk tovább.

Itt nagyon sok kávézó, étterem, üzlet található, valamint egy 1912-ben épített óratorony. Erőt gyűjtöttünk, és 5 Euró/fő belépő ellenében felkapaszkodtunk a torony tetejébe. Megérte, mert csodálatos látvány volt innen a magasból látni a várost. Szerencsére a borsos belépőben benne volt volt egy ital is, amit a létesítmény területén működő kávézóban lehetett elfogyasztani. Nagyon jól esett a hideg söröcske, mert bizony kicsit meredek volt a sok lépcsőt megmászni. A Szókratész utcához érve találtuk a Szulejmán dzsámit, amit a törökök az 1500-as években építettek. Itt kezdődik a török bazár, rengeteg giccsel, csecse-becsével, stb. Engem ez nem igazán érdekelt, így nem igen nézelődtünk, inkább bementünk a Török könyvtárba, ahol többek között látható volt egy 1402-ből származó Korán. Folytatva utunkat a Hippokratesz térre értünk, mely az óváros központi tere. Közepén egy kicsike török szökőkút van, a tetején egy bronzból készült bagollyal, mert ez volt “Nagy Szulejmán” kedvenc madara. A téren található még a Castellania ház, mely a Johannita rend bírósága volt. A török negyedet elhagyva a zsidó negyedben találtuk magunkat. A Zsidó mártírok terének közepén egy emlékmű áll, mely egy kerek kút, mely 3 sorban tűzzománc lapokkal van kirakva. A lapokon tengericsikók, rákok, csigák, halak képei láthatók. A kút tetején 3db tengericsikó ékeskedik kovácsoltvasból. Mielőtt a Szent-Katalin kapun át kijutottunk újra a kikötőbe, megnéztük az elötte levő Szűz Mária templom romjait, amely 1400 körül épült. A városfal mentén lévő tengerparti úton indultunk vissza a kikötő azon része felé, ahol a hajónk állt.

Mivel volt még időnk hajó indulásáig, betértünk egy tavernába megenni egy-egy gyrostálat tadzikival, ittunk frissítő gyanánt egy-egy jéghideg frappét és Mythos söröcskét. A nagy meleg, és sok mászkálás után kellemes volt leülni a klimatizált hajón.

A szállásunkra visszaérkezve fürödni indultunk a medencéhez, hogy kilazítsuk magunkat. Mivel elmúlt már este 8 óra, zárva volt a medence, de a kérésünkre kinyitották és úszkáltunk egy fél órát. Így felfrissülve elmentünk vacsorázni, ahol egy nagyon finom muszakát ettem, a párom pedig egy Kalamarit (rántott tintahal). A ház ajándékaként megvendégeltek itt is egy-egy pohár Óuzóval. Ezek után nem kellett ringatni, hogy elaludjak.

Június 21-én kedden reggel a bőséges reggeli után áthajóztunk a Törökországi Bodrum városába, azaz a 2000 évvel ezelőtti Halikarnasszoszba. Itt állt a világ hét csodájának egyike a híres Mauzóleum, mely Mauszólus káriai uralkodó síremléke volt. Ebben a városban született Hérodotosz, a “történetírás atyja” melynek emlékét egy szobor is őrzi a kikötőben.
Érdekes módon az útleveleinket le kellett adni a kikötés után, és helyette egy kártyát kaptunk amely ellenében a visszainduláskor kaptuk vissza az útleveleinket. Innen egy ingyenes kis busszal felmentünk az öblöt körülölelő domb tetejére a szélmalmokhoz. Sajnos ezek már nem működnek, de csodálatos panoráma tárult a szemünk elé.

Buszunkkal folytatván utunkat először megnéztük a görög színházat, mely i.e. 350 körül épült, és az Epidavroszinak a mása.

13.000 ember a befogadóképessége és a tenger felé néz, majd tovább haladva egy aranygyárba mentünk. Hatalmas exluzív termek, káprázatos ékszereket és jobbnál jobb órákat kínáltak eladásra. Itt nem sok időt töltöttünk, mert engem igazából hidegen hagynak az ékszerek. Azokat sem hordom két gyűrű kivételével, ami van otthon. A busszal továbbmentünk a török bazárba, mert szerettünk volna venni a férjemnek egy szandált. Na gyorsan le is tettünk róla, mert ami igazán tetszett kb. 20.000,-Ft-ra jött ki, és annyi pénzért itthon is kapok. Rengeteg bóvlit és giccset kínálnak, nem is időztünk itt sem sokat, inkább elsétáltunk a johannita erődhöz a Petronionhoz, mely a Mauzólem köveiből épült (belépő ára 6,-Euró/fő).

A várból szép kilátás nyílik a városra és a környező hegyekre. A várfalban néhol a lovagok családi címerei láthatók. A várat egy víznélküli árok határolja. Beljebb érve egy kis múzeumot is megnéztünk. Egyébként itt is rengeteg virág, leander, hibiszkusz stb. található.

Miután kellőképpen elfáradtunk, és enni-inni szerettünk volna, beültünk egy étterem teraszára. Kértünk két sört és étlapot. Legnagyobb megdöbbenésünkre dobozos sört hozott a pincér. Míg böngésztük a kajaválasztékot észrevettük, hogy a felszolgálók belemarkolgatnak az előre levagdosott gyrosba. Na, el is ment a kedvünk a kajától, inkább fizettünk és ettünk egy jó nagy adag fagyit, majd tovább bóklásztunk a kikötöben. Visszaindulás előtt azért betértünk egy tengerparti sörözőbe meginni egy jéghideg korsó török sört (2,-Euró/0,5 liter). Na ez vérré vált. Nagyon finom volt, és tényleg jól esett. A hajóra való beszállás előtt még benéztünk a Duty Free-be, és vettünk egy üveg török rakit. Miután a kártya ellenében visszakaptuk útleveleinket felszálltunk a Kos-ra induló hajónkra. Most nem vállaltuk be azt a kb. 2 km-t gyalog a szállásunkig, inkább buszra szálltunk. A már szokásos úszásunk után indultunk vacsorázni.

Megkerestük az Oázis nevű tavernát, melyről a Tőzsér könyvben olvastam. Ez kb. félúton volt a szállásunk és a kikötő között. A tulaj már nem Babis úr, de a kiszolgálás és a kaja kiváló azért. Mindketten egy- egy Swordfish-t, azaz kardhalat ettünk az elmaradhatatlan Tadzikival. Mikor fizetni szerettünk volna, közölte a pincér, hogy addíg nem lehet míg meg nem isszük a ház ajándékaként kapott Metaxát. Mivel nem ott szerettünk volna éjszakázni, elfogyasztottuk. Az Apellis-ig visszasétálva kellemesen elfáradva ültünk le a szálloda haljának kényelmes foteljába TV-t nézni. A jó focimeccs nálunk fontos program.

Június 22-én szerdán a pihenésnek, és a napozásnak szenteltük az időnket. Mivel ismét elég erős szél fújt a medencét választottuk, és nem a tengerpartot. Itt a nagy szél ellen fal véd, melyen üvegablakok vannak, hogy ki lehessen látni. A tenger sajnos ilyenkor nagyon hullámzik és sok koszt kihoz a partra a víz. A medence csak a mienk volt, ugyanis napozni lejöttek ketten rajtunk kívül, de a víz hidegnek bizonyult nekik. Állandóan forgatják a medence vizét, így nem tud felmelegedni igazán. Én ennek persze csak örültem, mert nyugodtan tudtam úszni a hosszaimat, és senki nem fröcskölt.
Délutánra kicsit megéheztünk és itt a medence melletti étteremben ettünk egy-egy bárányhusiból készült suvlakit, salátát. Természetesen a jéghideg frappe és Mithos is velejárója volt az ebédnek.
Este besétáltunk Kos városba. Nagyon szép volt a kikötő ebben az esti fényben is. Rengeteg kávézó, bár, üzlet található itt, igaz borsosabb áron, mint a kevésbé frekventált helyeken. Visszafelé sétálva a szállodánkhoz betértünk ismét a halvendéglőbe egy rántott kagylóért, és rákért.
A ház ajándékaként ismét megvendégeltek minket egy pohár Óuzóra. Én 2dl Fanta citromlével ittam, így kimondottan kellemes ital. Azért vigyázni kell vele, mert jóból is megárt a sok. Szállodánk halljában összefutottunk egy kedves holland házaspárral, akikkel többször néztük már este a focimeccset. Kellemesen elbeszélgettünk egy sör mellett. Kiderült, hogy jártak már Budapesten egyszer, és nagyon tetszett Nekik a város, és ízlettek a kaják. Nagyon elszaladt az idő, már csütörtök volt mikor lefeküdtünk szundizni.

23-án csütörtökön korán kellett kelnünk, hogy reggelizni is tudjunk, mert 8.20-kor jött értünk az autóbusz. Az alvó vulkán, azaz Nissiros szigetére való kirándulást ugyanis az utazási irodánknál az Aeolus-nál fizettük be (35 Euró/fő). Rajtunk kívül csak szlovák és cseh vendégek voltak, így nekünk angolul mondta el a nagyon kedves szlovák idegenvezető hölgy a tudnivalókat.

A hajó Kardaména kikötőjéből indult, és kb. 90 perc alatt ért oda Mandraki kikötőjébe (ezt is így hívják a változatosság kedvéért). Itt csatlakozott hozzánk egy másik szlovák idegenvezető kislány aki beszélt magyarul. Ő innen kezdve csak velünk jött minden hová és csak kettőnknek magyarázott. Még külön légkondis autóbuszt is kaptunk (rajtunk kívül csak négy angol volt), mellyel egy gyönyörű szerpentinen felvittek az alvó vulkán kráteréhez. A párom kicsit majrézott is, mert néha úgy tűnt, hogy mindjárt a szakadékokba megyünk. Szó szerint lélegzetelállító látvány volt a meredek szerpentinen végigmenni. Felfelé haladva találkoztunk négy kerékpárossal akik bírkoztak a magassággal és a meleggel. Mi k. másfél óra múlva jöttünk vissza, mire Ők felértek a kráterhez.

A “Sztefanos” kráter átmérője 260m, mélysége 30m állítólag. Lent a mélyén volt vagy 70°C és elég erős kénszag. Mi is vastagabb talpú cipőben mentünk, mert bizony elég meleg a talaj az alján. Szerencsére fenn a kráter szélén volt egy büfé, itt tudtuk a szomjunkat oltani az árnyas fák alatt. Megkóstoltuk a csak Nissiroson készülő mandulaszirupot, mely állítólag a gyomorbántalmakra is jó. Kb. 1dl szirup, 2dl víz és jégkocka. Kellemes kesernyés íze van. Lehetett vásárolni is palackozva, de mi inkább lent a faluban vettünk, mert ott mint sejtettem olcsóbb volt 1 Euróval.

Visszatérve a kikötőbe elindultunk gyalogosan “városnézésre” a “különbejáratú” idegenvezetőnkkel. A hangulatos szűk utcácskákon felfelé haladva, majd 138 lépcső megmászása után felérkeztünk a városka szélén levő domb tetején álló Johannita erődhöz, melynek közepén a hófehér Panagia Szpiliani monostor van. Nagyon meredek út vezet fel ide, bizony meg kellett állnom egyszer pihenni egy pár percet. Megérte a fáradságot felkapaszkodni, mert csodálatos a panoráma innen. A kék- fehér házacskák a domboldalon, egy-egy kékkupolás templom, és a szürke homok Santorínire hasonlít. A monostorban teljesen berendezett helyiségek, freskók, ikonok találhatóak. Miután mindent végignéztünk, szabadjára voltunk engedve a hajó indulásáig ami kb. 3 óra múlva volt esedékes. Végigbolyongtuk a szűk kis sikátorokat, és megcsodáltuk azt a rengeteg virágot ami az egész városkában található. Még az utcácskák kövei is színes kavicsokból vannak kirakva, különböző mintákkal. Eltévedni sem igen lehet, mert minden utca a tengerparti sétányhoz vezet lefelé. Rettenes meleg volt, mert a sziget hőmérséklete melegebb kb. 10°C-al a vulkán miatt, mint a többi. Állítólag van egy szürkehomokos strandja, de mi ide nem mentünk el, mert fürödni máshol is lehet, ezért nem kell Nissirosra menni.
A tengerpartra visszaérve beültünk egy tavernába és ettünk egy-egy kebabot, majd leöblítettük egy-egy frappéval és egy korsó sörrel. Nagyon szép volt innen is a város, és valószínűtlenül kék színben pompázott a tenger. Olyan igazi görög volt minden. Kék ég és tenger, fehér házacskák, csend és nyugalom, valamint nagyon kevés túrista. Nekem, és a páromnak is ez az út tetszett a legjobban. Miután visszahajóztunk Kardaménába ismét buszraszálltunk, mely a szállodánk elött tett le. A szokásos esti úszás után mentünk vacsizni a Faros tavernába. Ezen az estén sem kellett estimesét mondani ahhoz, hogy álomra szenderüljek

Június 24-én pénteken ráértünk tovább lustálkodni, hiszen a busz 9.40- re jött értünk. Miután megérkeztünk Masztahari kikötőjébe, itt ért az első csalódás. Az idegenvezetőnk Timi szerint két hajó vitt volna át Kalymnos szigetére minket, és még más csoportokat is. Ezzel szemben csak egy hajóra tereltek minket, ami kicsinek bizonyult, ugyanis nem volt annyi ülőhely mint ahányan voltunk. Nekem még sikerült szereznem egy kis ülőhelyet, ahol félfenékkel elfértem, de a férjem és jó néhány utas állva volt kénytelen utazni azt a kb. egy órát, amíg a sziget fővárosában Pótiában kikötöttünk.
Kalymnos a szivacshalászat központja. A kikötőben egy sziklán ülő sellő fogad minket, körülötte színpompás házak találhatók. A zöldes árnyalatok a szivacshalászok házait jelzik, ezen belül a sárga vagy kék ablakkeret azt jelenti, hogy a családnak van saját hajója is. A sárga és annak árnyalataira festett házakat a gazdag családok lakják. Minél sötétebb a szín, annál tehetősebb a gazda. A fiatal házasok halványkékre festik, de ha gyermekáldás van, akkor az ajtó és ablakkeretek világosbarnák lesznek. Az özvegyek fehérre festik a házaikat, persze ez csak a Kalymnosról származókra igaz. A Kikládokról, stb. betelepülők is inkább a fehér színt részesítik előnybe.
Miután megcsodáltuk a színpompás házakat, meglátogattunk egy “szivacsgyárat”. Ez egy picike helyiség egyik sarkában felállított tartályt, és asztalt jelent. A többi részen a félkész és már kész szivacsokat, kagylókat, stb. állították ki. A tengerből felhozott, és kiszárított sötétszínű szivacsokról levágják azt a részt amivel a sziklákhoz tapadt, majd egy folyadékba mártják. Láss csodát, rögtön szép világos színű lesz, s ezzel kész is.
Innét szabadjára voltunk engedve, de sajnos csak egy óra időnk volt, ami édeskevés arra, hogy bebarangold ezt a nagyon hangulatos kisvárost. Mi a kikötő partján lévő széles úton indultunk el, hogy legalább az Agiosz Szotira templomot megnézzük. Csodálatos, márványból faragott ikonosztáza, és freskói vannak. Utánna bementünk még egy- két “szivacsgyárba”, ugyanis több is van, hogy lássuk az esetleges különbséget, de nem volt. Mivel időnk nagyon fogyott, visszaindultunk a hajónkhoz, de elötte betértünk egy kávézóba fagyizni és meginni egy- egy frappét. A hajón ugyan lehetett kapni, de elég borsos áron. Itt sem az olasz, vagy angol nevű helyet választottuk, hanem ahol sok görög volt. Tapasztalatom szerint ezek sokkal jobb és olcsóbb helyek. Nem olyan puccosak, de én Görögországban görögök között szeretek lenni, és nem a túristákra vagyok kíváncsi.

Sajnos csak ennyi volt Kalymnosból, ami nagyon kevés. Szívesen kihagytam volna az utánna következő programot, hogy itt töltsük azt az időt is. Tehát elhajóztunk egy icike- picike lakatlan sziget öbléhez. Miután a hajónk lehorgonyzott, felkapaszkodtunk a domb tetején lévő kis kápolnához. Innen nagyon szép volt a kilátás az öbölre. A hullámzástól mentes, de gyorsan mélyülő tengerben úszkáltunk egy órát, de volt aki a hajóról ugrált a vízbe. Sajnos kavicsos volt itt is a part, a szélén pedig rengeteg tengeri sünit láttunk. Mig pancsoltunk, addíg a hajón elkészítették az ebédet ami suvlaki, sültkrumpli, tadziki és görögsaláta volt. Ezzel nem is volt probléma, de hol együk meg? A hajóra ugye nem fért fel mindenki kényelmesen, így maradt valamelyik szikla asztal gyanánt, és állva enni. Szerencsére egy fiatal nászutas pár akikkel összebarátkoztunk, talált egy kisebb magaslaton három rozoga asztalt. Gyorsan lefoglalták négyünknek az egyiket, majd a fiúk elmentek a kajáért, amíg mi Lindával egy ülőalkalmasságnak is megfelelő alacsony betonkerítéshez vittük. Így aránylag kényelmesen sikerült megebédelnünk. Sajnos ital nem járt az ételhez, így a hajóra visszatérve kénytelenek voltunk venni 2,5 Euróért/db, egy-egy 0,33 literes dobozos Mythos sört, ami ráadásul nem volt valami túl hideg.
Kikötöttünk végre Masztahariban ahol várt a buszunk, és visszavitt a szállodánkba. Ez az út egyáltalán nem tetszett, mert ami igazán érdekelt az Kalymnos szigete volt, de itt az idő hiánya miatt nem tudtunk rendesen körülnézni. A fürdés sem tudott feldobni, hiszen a part semmivel sem volt jobb, mint ahol egyébként fürödtünk Kos szigetén. Azt megértettem volna, ha olyan helyre visznek mint Skiathos szigetén Kukkunáries Beach. Ott gyönyörű az öböl, egészen finom, selymes homokkal és tükörsíma tengerrel.

A szállodánkban leúsztuk a szokásos hosszainkat, majd elmentünk vacsizni. Ismét egy másik tavernát választottunk ahol Sztifádót ettünk. Ez egy kis cserépedényben kockáravágott borjúhús apró hagymafejekkel párolva, majd leöntve egy fűszerezett olivaolajos, fehérboros, enyhén paradicsomos mártással. Tálalás elött forró sütőben sütik még egy pár percig, és így tálalják. Egész ehető. Miután teletömtük a pocakunkat, leöblítettük egy-egy korsó Heinekennel, melyet úgy ahogy Görögországban illik, a hűtőből kivett jéghideg pohárba csapoltak.
Később a szokásos frappénkat is elfogyasztottuk, és néztük azt a fecskepárt, mely a taverna egyik gerendájához rakta le a fészkét. Négy picikét etettek, úgy látszik náluk is vacsoraidő volt. Senki nem bántotta őket, inkább a fészek közelébe nem tettek asztalt. A számla fizetése elött itt is megvendégeltek egy-egy pohár Ouzóra minket.
Visszatérve az Apellis Beach-be a hallban lévő fotelokba helyezkedtünk kényelembe, mert következett a meccsnézés. Jorgos (a bárpincér) meghívott engem egy Margarita koktélra, Ferit pedig egy pohár Ouzó féleségre, de ezt nem lehetett a boltban kapni, mert az édesanyja főzte. Kevésbé ánizsos mint az Ouzó, és sokkal erőssebb. Inkább a chipporóra hasonlít az íze. Éjféltájt mondván, hogy holnap is van egy nap, elmentünk aludni.

Szombaton reggel 8.40-kor indultunk Kos sziget megismerésére az Aeolus által szervezett kirándulásra (25 Euró/fö). Utunk első állomása a Kos várostól kb. 4 km-re lévő 2400 éves Aszklépion, (belépő: 4 Euró/fő) melyet Hippokratész tanítványai alapítottak a mester halála után. A gyógyító szentély nevét Aszklépioszról kapta, kinek családja istenekből és félistenekből állt, és maga is gyógyítással foglalkozott. A szent terület többszintes. Római kori termál és hidegvizes medencék maradványai mellett jutunk fel egy széles lépcsősoron az első szintre. Itt sajnos alig maradt meg valami, néhány márványoszlop töredéke, fürdőmedence maradványok, és egy római kori palota romja, melyben valamikor olyan hírességek laktak gyógykezeltetésük alatt, mint Seneca és Claudius császár. A hatalmas kövekből emelt támfalban húsz boltív van, valamikor a kórház számára jelentős adományt adók szobrai álltak benne. A második szint a “szent terasz”. Ezen a részen történtek a vallási gyakorlatok, meditációk és a hipnotikus kezelések. Újabb lépcsőket megmászva felérünk a következő szintre ahol az Apollón templomból megmaradt hét hófehér korinthoszi oszlopot láthatunk. Itt található a Néró szentély romja, amely nem a császárról, hanem a “szent vízről” kapta a nevét, melynek gyógyító ereje nagyon híres volt (A víz görögül neró). Újabb 60 lépcsőfok megmászása után felértünk a legfelső szintre, ahol valamikor a hatalmas alapterületű (35x20m) Aszklépios templom állt. Szinte semmi nem maradt meg belőle, de a közepén egy márványtáblába vésve IXPC felirat áll (jelentése: Krisztus), melyet kb. i.u. 150-ben készítettek. Gyönyörű a panoráma innen. Beláthatjuk a szentély területét, az erdőn túl Kos várost, és a tenger túlpartján lévő török partokat. Visszafelé egy kis övényen mentünk, melyen annak idején az áldozati állatokat hozták.
Miután a nagy melegben megszomjaztunk, ittunk egy narancsdzsúzt és egy 0,33 literes Mythost a bejáratnál lévő büfében. Na, ez rablás amit ott kérnek, az üdítő 2dl 4 Euró, a sör 3.5 Euró. Ráadásul állva kellett elfogyasztani, mert az a 3-4 asztal semmi ennyi látogatónak. Különben ide egyénileg is fel lehet jönni a Kos város kikötőjéből induló kék színű “kisvonattal”.

Folytatván utunkat Ziába mentünk. Ez egy tündéri kis falu a Dikeosz hegyen, ahová néhány hajmeresztő kanyar megtétele után értünk. Olyan mint egy bazár. Itt szinte minden házban üzlet található. Egy főútca és néhány mellékutca az egész, takaros, fehér falusi házacskákkal, és sok virággal. Egy kisebb emelkedő és pár lépcső megmászása után értünk a Szpondor monostorhoz, melyben gyönyörű freskók és ikonok vannak. Mégsem ezért, hanem a csodálatos panorámáért érdemes feljönni ide. Nem véletlen, hogy az utazási irodák az itt található tavernák egyikébe szervezik a “görög vacsoraest” programot. Állítólag fantasztikusan szép a naplemente innen. Itt lehet egyedül kapni fahéj szirupot, melyet csak itt készítenek.

A következő megálló Antimachia volt. A 400 éves “finom malom” (már nem működik) szomszédságában megtekintettük az 1907-ben épült lakóházat, mely egy földbirtokosé volt, ma múzeum (belépő: 1 Euró/fő). Itt képet kaptunk arról, hogy hogyan éltek és milyen tárgyakat használtak annak idején a tehetősebbek.

Ez után Pili megtekintése jött volna, de sajnos ez elmaradt. Az odavezető utat ugyanis lezárta a rendőrség, mert hatalmas tüz pusztított a környéken, és a tűzoltők még mindíg dolgoztak. A nagy melegtől meggyulladt a kiszáradt növényzet. Óriási füst, és feketére égett tarló mutatta milyen nagy terület vált a tűz martalékává.

Kardaménában csak megáltunk egy fél órácskára, itt semmi szervezett program nem volt. Mindenki oda ment ahová akart. Mi lesétáltunk a tengerpartra, majd a hófehér házak között visszasétáltunk egy templomhoz, melynek a kék kupolája volt az iránytű, hogy merre menjünk. Sajnos zárva volt, de időnk sem nagyon lett volna bemenni, mert lassan indult a buszunk tovább Kefalosra.

Kefalos felé haladva a sziget legkeskenyebb részén vezetett utunk. Nagyon klassz volt, hogy akár jobbra, akár balra néztem, mindenhol lehetett látni a tengert. Kefalos város feletti dombon áll egy várrom, melyet 1460 körül építettek a johannita lovagok. Nagyszerű kilátás nyílik innen az öbölre. Csodálatos kék víz, rengeteg széllovas, a parttól nem messze egy parányi sziget melynek közepén egy kb. 20 méteres monolit szikla van. Elötte a parton jól látható az Agiosz Sztefanos bazilika maradványa.

Buszunk levitt a tengerpartra, ahol szabadprogram következett. Itt fürdésre is volt lehetőség. A part ugyan aprókavicsos, de a víz kristálytiszta és hullámoktól mentes volt. Mi azért inkább betértünk a Szirtaki nevezetű tavernába éhségünket és szomjunkat enyhíteni. Sajnos a tűz miatt nem tudtak mindent elkészíteni, ami a nagyon gazdag választékú étlapon szerepelt, mert nem volt villany. Azért sikerült kiválasztanunk olyan kaját amit még nem ettünk soha, és el is tudtak készíteni. A nevére sajnos nem emlékszem, de nagyon finom volt. Valami gombás, mártásos, nagyon puha husika volt. Nasiként egy-egy fagyikehely csusszant le a gyomrunkba. Olyan klassz volt minden, úgy éreztük magunkat mint egy jóllakott napközis. Egy-egy korsó Mythos mellett ücsörögtünk tovább, gyönyörködtünk a tájban, és élveztük az édes semmittevést.

Visszatérve a szállodánkba a szokásos úszás következett testedzés gyanánt, majd elsétáltunk vacsorázni. Most Keftedeszt ettünk. Ez egy bárányhusiból készült fasírtszerű étel, jó sok fokhagymával, oregánóval fűszerezve. Az elmaradhatatlan tadzikim is tartozott a vacsihoz természetesen. Toroköblítés gyanánt a jól bevált Mythos sört használtuk. Az Apellis bárjában még eltöltöttünk lefekvés előtt egy kis időt, mivel másnapra csak a tengerparti henyélés volt a program.

Június 26-án vasárnap elég sokáig lustálkodtunk, majd a reggeli után elindultunk a tengerpartra fürödni. Ezt a napot kizárólag a pancsolásra és napfürdőzésre szántuk.
A szállodánktól kicsit távolabb eső tengerpartra, az Oázis tavernánál lévőre mentünk. Béreltünk két napágyat matraccal, és egy napernyőt 6 Euróért. Elég húzós ár, főleg összehasonlítva azzal, hogy a Faros tavernánál 5 Euróért ugyan ezt és még két körsó sört is kaptunk. Viszont itt a férfiak legeltethették a szemüket, mert nagyon sok monokinis hölgy napozott. A tenger itt kevésbé hullámzott, de a széle televolt tengeri növényekkel, amit a szél kisodort a partra, mely homokos ugyan, de a vízelött kb. 2m-rel és a vízben kavicsos. Ez még nem lett volna nagy baj, de süppedős is volt. Néha bokáig merültem el benne, ha leálltam. Gyorsan mélyül, kb. 5 méter után ellepett volna, ha nem úszok.
A közvetlen közelünkben volt a parton taverna és szupermarket is. Mikor megszomjaztunk, a párom elment venni a közértbe jéghideg ásványvizet és sört. Mindíg csak annyit, hogy ne legyen ideje megmelegedni. Ebéd gyanánt csak egy gyrost ettünk, mert a nagy melegben, és a bőséges reggeli után nem igazán voltunk éhesek. Délután a strandról hazafelé sétálva betértünk egy nagyobb szupermarketbe, és vettünk narancslekvárt, mogyorókrémet, olivaolajat valamint Óuzót. Sajnos másnap letelik a 12 nap és ajándékokat is lassan el kellett kezdenünk vásárolni.
A szállodánkban természetesen nem maradt el az úszás, a tengerben ugyanis nem igen lehetett, mert feltámadt a szél, és elég nagy hullámok voltak. Estefelé besétáltunk a kikötőbe elbúcsúzni Kos városától. Sajnos nem kaptam olyan ajándékot amit szerettem volna. A szárazföldön az anyósomnak 24 karátos arannyal díszített, különféle formájú vázákat szoktam venni. Itt csak baromi giccses dolgok voltak, így megbeszéltük Ferivel, hogy kap inkább 2 liter finom, jó minőségű olivát. A kikötőben találtunk egy boltot ahol nagyon jóminőségű és olcsó márkás italok voltak. A fiamnak vettünk egy üveg Samos szigetéről származó likőrbort. Hazafelé tartva betértünk a már kipróbált halvendéglőbe. A kedvenceinket ettük, én a rántott kagylót és tadzikit, a párom pedig rákot. Ez itt igazán megfizethető, otthon nem az én pénztárcámhoz mérik az árát. Az utánna elfogyasztott Mythos sörben úszkálni is tudtak. Ismét megvendégeltek a kedves házigazdák egy- egy pohár Ouzóra. Szállodánkba visszatérve elbúcsúztunk Jorgostól (Ő a bárban dolgozó pasi), aki ismét meghívott minket italra, sőt odaadta azt a kb. 7dl Ouzó féleséget is, amit az édesanyja főzött, és már kóstoltunk. A holland házaspárral is kellett inni egy búcsúitalt, valamint leírták a címüket, hogy ha Amszterdamban járunk esetleg, szeretettel látnak, csak írjunk elötte.

Elérkezett az utolsó nap. Reggeli után összecsomagoltam, de a fürdőruhákat még nem, ugyanis a busz amely kivitt a reptérre csak este 19.00-ra jött értünk. A szobánkat ráértünk elhagyni délutánig, de mi inkább, hogy tudjanak takarítani, 12-kor levittük a csomagjainkat a recepcióra. A szálló medencéjében úszkáltunk és napoztunk, majd megebédeltünk az éttermében. Olyan sok kaját kaptunk, hogy meg sem bírtuk mind enni, erre becsomagolták nekünk.
Miután közeledett a busz érkezési ideje, elmentünk letusolni és átöltözni a medencénél levő vizesblokkba. A holland házaspár lejött elbúcsúzni, mert Ők még 4 napig maradtak.
Miután felszedtük a többi utast, becsekkoltunk a reptéren. Itt vásároltunk még a Duty Free Shopban, majd felszálltunk a repülőgépünkre, mely pontosan 21.50-kor indult hazafelé Budapestre. Gyönyörű volt a levegőből a sok kivilágított sziget. Mintha rengeteg Szentjános bogár lett volna odalenn. A hideg kaja most is friss, és ízletes volt amit kaptunk a gépen.
.
Már hazai idő szerint 22.50-kor landoltunk a Ferihegyi reptéren. Na itt megint probléma volt. (Engem ugyan nem nagyon érdekelt, mert nagy baj már nem lehetett). Miután beszálltunk a terminálhoz vivő kisbuszba (nem folyosó volt), hiába vártuk az indulást. Már vagy 20 perce álltunk ott, amikor megjelent a steward és kérte, hogy aki suvenírként eltette a repülő ülése alatt található mentőmellényt, legyen szíves adja vissza. Persze senki nem jelentkezett. Mint kiderült állítólag azon az ülésen nem is ült senki. Ezek után közölte a srác, hogy márpedig csak közülünk tehette el valaki, mert minden leszállás után ellenőrzik a meglétüket. Újabb kb. 10 perces várakozás után megjelent két rendőr, két vámtiszt és kérték, hogy adja vissza, vagy dobja le valahová a földre a mellényt aki eltette, semmi következménye nem lesz. Ekkor már többen morgolódtak és kértük, hogy akkor egyenként vizsgáljanak át mindenkit, csak haladjunk. Lassan egy órája álltunk már a buszban a reptér betonján, mikor végre elindult és mehettünk a csomagjainkért. Nem tudom, hogy megtalálták-e a hiányzó mentőmellényt, de mindenesetre senkit nem kutattak át. Szegény keresztfiúnk aki kijött értünk kocsival, addíg hiába várakozott.

Hát ennyi történt a Kos szigeti nyaralásunkkor..
Jártam már pár országban, de ismét meggyőződhettem róla, hogy a görög vendégszeretet, a nyugalom és a ragyogóan kék ég és tenger az igazi, legalább is nekünk….

forrás: KVALCSI

Comment